Az Intel tegnap bemutatta sokmagos mikroprocesszorok fejlesztését célzó kutatásai friss eredményét: egy 48 magot tartalmazó, működő chipet. Az 1,3 milliárd tranzisztorból álló CPU többek között abban is különbözik a közel három évvel ezelőtt megépített elődjétől, hogy a mai számítógépek nagy többségében dolgozó processzorokhoz hasonlóan x86-os architektúrára épül, és így alkalmas az e platformra írt operációs rendszerek és alkalmazások futtatására – ahogy azt a San Franciscó-i sajtótájékoztatón Linux és Windows segítségével demonstrálták is. Nem érdemes ugyanakkor abban reménykedni, hogy a chipet a közeli jövőben meg lehet majd vásárolni, mert az egyelőre elsősorban mérnöki bravúr, egy bevallottan kísérleti célokat szolgáló integrált áramkör, amellyel a jövő több tíz magos processzorai tervezésének és felhasználásának lehetőségeit akarják felmérni és tesztelni.

Hálózat a chipen

Az Intel németországi, egyesült államokbeli és indiai kutatóinak együttműködésével kifejlesztett „egychipes cloudszámítógép” (SCC) egyszerű, a belépő szintű Atom processzorokéhoz hasonló 32 bites magokból áll, és körülbelül tízszer, hússzor nagyobb teljesítményt nyújt a mai Core chipeknél. A 45 nanométeres csíkszélességgel gyártott lapka 567 mm² méretű, és négy darab DDR3 memóriavezérlőt tartalmaz. Különlegessége, hogy a magok, illetve a magok és a memóriakontroller közti kommunikációt egy „szilíciumba öntött” mesh-hálózat (ún. network-on-chip, röviden NoC) biztosítja.

Justin Rattner, az Intel műszaki igazgatója a tájékoztatón elmondta – derül ki a CNET News.com helyszíni beszámolójából –, hogy noha a három évvel ezelőtt bemutatott chip is ilyen hálózattal rendelkezett, az utódjában a hálózati kommunikáció hardveres gyorsítást kapott, miközben a fogyasztását a harmadára csökkentették. Az üzenetátadási modellel működő architektúrát úgy kell elképzelni, mint egy adatközpontot, ahol a magok a számítógépeknek felelnek meg, melyeket nagy sebességű hálózat kapcsol össze, és ahol többméteres kábelek helyett milliméteres hosszúságú vezetékek kötik össze a csomópontokat.

A processzorban dinamikusan szabályozható az egyes magok tápfeszültsége és működési frekvenciája (ez az ún. DVFS technika), aminek köszönhetően a disszipáció 25 és 125 watt között változik. Rattner elmondása szerint a chipben mindössze egy hibát találtak, és a kísérleti hardveren futtattak már Linuxot és Windowst is.

Szoftver, az nincs

Az Intel számára fájó probléma ugyanakkor, hogy a szoftveripar le van maradva a többmagos processzorok teljesítményét hatékonyan kihasználni képes programok fejlesztésével, a vállalat 48 magos SCC bemutatásával egyben erre is fel kívánja hívni a figyelmet. A cég a HP és a Yahoo! bevonásával megkezdte néhány cloudalkalmazás portolását az Apache Hadoop Java-keretrendszer segítségével, de a terv az, hogy legalább 100 SCC-rendszert osztanak szét szoftvercégeknek, egyetemi központoknak, hogy ezzel is ösztönözzék a párhuzamos programozási modellek alkalmazását.

S hogy mire jó egy ilyen processzor? „A gép idővel képes lesz ahhoz hasonlóan érzékelni, felfogni a világot, ahogy mi, emberek tesszük. Látni, hallani fog, talán beszélni is, és még számos olyan dologra lesz képes, amire az emberek. Ehhez hatalmas számítási kapacitásra lesz szükség” – villantott fel az Intel által elképzelt jövőből egy lehetőséget Justin Rattner.

A chip felépítését részletesen jövő februárban mutatják be a San Franciscó-i ISSCC félvezető-ipari konferencián.