Hogyan működik a merevlemez?

Merevlemezt nem csak számítógépben találunk: számos digitális videorögzítő, kamera vagy akár az autók fedélzeti komputerei is tartalmaznak winchestert. Nem véletlenül: ezek az eszközök az egyik legkiforrottabb és leginkább költséghatékony digitális tárolók. Az első 1950-ben született meg; a benne levő forgó tányérok még 20 colos (fél méteres!) átmérővel rendelkeztek, ugyanakkor alig pár megabyte-nyi információt tudtak eltárolni (ez persze akkor nagyon sok adatnak számított). Maga a winchester kifejezés is ebből az időszakból származik: az IBM egyik népszerű termékét hívták így, ami később ráragadt a hasonló, ám más gyártók által készített HDD-kre is.

A találóbb merevlemez elnevezés később, a floppy lemeztől való megkülönböztethetőség végett született meg. Utóbbival ellentétben a merevlemezekben nem hajlékony, hanem kemény, merev korongok szolgálnak az adatok tárolására. Mágneses elven rögzítik rajtuk a biteket, ez a folyamat pedig egy író/olvasó fej segítségével megy végbe. És hogy miért pont a mágnesességet használják? Nos, azért, mert az optikai (lézeres) megoldásokkal szemben ez egy rugalmasabb technológia: az adathordozó felület sokkal többször és gyorsabban felülírható. Nagy hátránya ugyanakkor, hogy sérülékeny a környezeti hatásokra: míg egy CD-nek meg sem árt, ha leejtjük, a winchesteren levő adatok szinte biztosan károsodni fognak. Ugyanilyen drasztikus eredményt hoz a burkolat megbontása: a készülék belsejében uralkodó nagytisztaságú közeg a legkisebb porszemcsétől is szennyezetté válik, az adathordozó felület pedig gyorsan összekarcolódik.

Nagyban befolyásolja mindkét értéket a lemezek forgási sebessége és az író/olvasó fejek pozícionálási tempója. Mivel a mechanikus jellemzők mára már fizikai korláttá váltak, a winchesterek tempóját jelentősen tovább növelni nem lehet. A jövő tehát egyértelműen a memórialapú adattárolóké (SSD).

Forrás: Terminal.hu