Tudomány és szabályozás

Hogyan változik, hogyan kell változzon a tudományos tartalmak hozzáférhetősége az internet korában? Mi az a Creative Commons, a Science Commons, a nyílt archívum, a szabad hozzáférés? Milyen hatással lehet a tudományos kutatásra az adatszuverenitás? E kérdéseket tárgyalja a Mindentudás Egyetemének tudomány és szabályozás rovata.

A szabad szoftver licencek kialakulásának okai

Ez alkalommal az olvasó megismerheti a kulturális javakhoz szabad hozzáférést biztosító eszközök kialakulásának történetét. Hősünk Richard Stallman, aki 1989-ben létrehozza a GNU GPL-t, és ezzel történelmet ír.

Az előző részben megismerkedhettünk azzal a feltételrendszerrel, mellyel a Mindentudás Egyeteme portálon található anyagok a közönség számára felhasználhatók. Az általunk használt, változtatást és a kereskedelmi felhasználást tiltó Creative Commons licenc azonban csak egy, és ráadásul még csak nem is a legszabadabb a számtalan lehetőség közül, amikkel szabadon engedhetjük az általunk készített tartalmakat, tudásokat.

Az elmúlt években különböző megoldások fejlődtek ki a különböző tartalomtípusok szabadon hozzáférhetővé tételére. Az innováció élén a szoftverfejlesztők álltak. A mára kultikussá vált Richard Stallman programozó a nyolcvanas években dolgozta ki a GNU General Public Licence névre hallgató felhasználási engedélyét. Ekkor történt ugyanis, hogy az USA-ban a szoftver is a szerzői jog által védett alkotások körébe került, így gyakorlatilag a 70-es évek második felében, a korábban az üzleti titkok segítségével védett, de még inkább személyes megállapodásokon, a hacker-etikán, ad-hoc engedélyeken és a regisztrálatlan forráskód szabad cseréjén alapuló szoftveres közlegelő bekerítése hamar lezajlott.

Az egyetemeken, kutatóintézetekben, vállalkozásokban dolgozó hackerek ráadásul azzal is szembe kellett, hogy nézzenek, hogy a munkaviszony keretében létrejött alkotások 1976-tól automatikusan a munkáltatójuk tulajdonát képezték, mely szervezetek – meglátva a lehetőséget – egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek ezeknek az alkotásoknak a piaci hasznosítására, és élni kezdtek a törvény által számukra biztosított jogokkal .

Az ily módon egyik napról a másikra privatizált, bezárult szoftveres közkincs újrateremtése volt Stallman célja. Ő a korábbi, a hacker-szubkultúrában természetes állapotot: a szoftverek forráskódjának megismerhetőségét, bárki általi továbbfejleszthetőségét, a szoftver szabad terjedését, és e szabadságok továbbörökítését az új jogi környezetben jogi és technikai eszközökkel egyaránt újraalkotta. Egyrészt hihetetlen teljesítményt nyújtva, egymaga újraírt és szabadon közzétett olyan szoftvereket, melyek zárt forráskódú verzióin egész fejlesztő csapatok dolgoztak.

Másrészről Stallman biztosítani akarta, hogy az ily módon létrejött eredmények mindenki számára korlátozás nélkül hozzáférhetők legyenek, s e célból meg kellett alkotnia azt a jogi konstrukciót, mely az általa kívánatosnak tartott szabadságjogokat a szoftvereket szabad terjedését korlátozó szerzői jogi szabályozás fogalmaival és nyelvén fogalmazza meg. Ez a konstrukció először az 1989-ben közzétett General Public License 1.0-ban (GNU GPL) öltött koherensen megfogalmazott formát. A licenc, a szerzői jogi törvény nyelvén a törvény fogalmait használva fogalmazza újra a hacker etika legfontosabb normáit:

„A legtöbb szoftver licencei azzal a szándékkal készültek, hogy minél kevesebb lehetőséget adjanak a szoftver megváltoztatására és terjesztésére. Ezzel szemben a GNU GPL célja, hogy garantálja a szabad szoftver másolásának és terjesztésének szabadságát, ezáltal biztosítva a szoftver szabad felhasználhatóságát minden felhasználó számára. […] A szabad szoftver megjelölés nem jelenti azt, hogy a szoftvernek nem lehet ára.

A GPL licencek célja, hogy garantálja a szabad szoftver másolatainak szabad terjesztését (és e szolgáltatásért akár díj felszámítását), a forráskód elérhetőségét, hogy bárki szabadon módosíthassa a szoftvert, vagy felhasználhassa a részeit új szabad programokban; és hogy mások megismerhessék ezt a lehetőséget. A szerző jogainak védelmében korlátozásokat kell hozni, amelyek megtiltják, hogy bárki megtagadhassa ezeket a jogokat másoktól, vagy ezekről való lemondásra kényszerítsen bárki mást. Ezek a megszorítások bizonyos felelősségeket jelentenek azok számára, akik a szoftver másolatait terjesztik vagy módosítják.” GNU General Public License v2.0.- .

A programok mellett, azok felhasználási feltételeit rögzítő licenc a szerzői jog által biztosított jogokat maximálisan kihasználva azt mondja ki, hogy a szoftverek alkotói lemondanak a kódokra vonatkozó azon jogaikról, melyek a fenti szabadságokat bármilyen szinten korlátozhatnák.

„A GPL és a Szabad Szoftver Alapítvány létrehozására leggyakrabban, mint a hacker etika vagy Stallman szabadsághoz kötődő ideológiai elkötelezettségének kifejezéseként gondolnak. [De] a GPL több volt, mint egy hack: a licenc egy új típusú, magánúton szabályozott jogi „kommunát” hozott létre. Ez, a szerzői jogi szabályozás csúszós, változékony anyagából megformált tér úgy ette be magát a vállalati és egyetemi szoftveres világ szabályaiba és gyakorlataiba, hogy közben minden szempontból független tudott maradni.

Abban az időszakban, amikor a szoftveripari óriások egy másfajta – a meglévő szellemi tulajdonvédelmi viszonyokat megőrző, netán erősítő – nyitottság megteremtéséért küzdöttek, a hack által megteremtett radikális alternatíva a nemzeti-vállalati egységből kilépő önformáló egyén szuverenitását hirdette a nemzeti vagy vállalati status quo-val szemben.

A GNU GPL nem a bürokratikus modernitás elnyomó struktúráitól megszabadított kisközösségek aranykorába vezetett vissza, hanem valami újat hozott létre ezekből a struktúrákból. E struktúrák stabilitását hangsúlyozta, mert ezekre támaszkodik, – legalábbis addig, amíg nincs már rájuk többé szükség.” Kelty, C. M. (2008). Two bits : the cultural significance of free software. Durham, Duke University Press.

A szabadszoftveres mozgalom nemcsak azért fontos, mert végül bebizonyította, hogy alternatívát tud jelenteni a kereskedelmi logika mentén szerveződő innovációnak. A szabadszoftveres ’hack’ nemcsak a szoftveres világban alkotott maradandót, de mint jogi innováció is mérhetetlenül inspiratívnak bizonyult. A digitális köz(össégi) javak körül komoly szakmai, akadémiai és népszerű érdeklődés támadt: a szoftveres licencet a hagyományos kulturális javakra alkalmazható Creative Commons licencektől a tudományos kutatás inputjainak és eredményeinek szabad megismerhetőségét sürgető Science Commons mozgalomig számos területen fogtak hozzá azoknak a tudástípusoknak az összegyűjtéséhez, melyek a digitális public domain, a mindenki által szabadon hozzáférhető kulturális javak közé kell tartozzanak, és fogtak hozzá annak a jogi infrastruktúrának a megfogalmazásához és terjesztéséhez, mely a tudásközösség szabadságát képes biztosítani.

Creative Commons

Második rész, melyben az olvasó megismerkedhet a Creative Commons-szal, és ennek nyomán azt is eldöntheti, hogy él-e azokkal a szabadságokkal, melyek váratlan módon az ölébe pottyantak.

Az interneten minden könnyedén másolható. Elég egy copy-paste, egy save-as, egy óvatlanul elhelyezett link, és máris a szerzői jog törvény megsértésének következményeit taglaló paragrafusok sűrűjében találjuk magunkat. A tudás, a kulturális javak, az információs javak termelésének van néhány nagyon különleges sajátossága: előállításukhoz alapanyagként információt, tudást, kulturális javak használunk; nagyon drága előállítani belőlük az első példányt (a kéziratot, a negatívot, a mesterszalagot), de – különösen digitális környezetben – nagyon olcsó minden ezt követő másolat elkészítése.

Mivel másolni könnyű, termelni meg nehéz, erős a gazdasági ösztönző a mások által előállított szellemi javak másolataiból pénzt keresni eredetik előállítása helyett. Más szóval ha nem tennénk valamit, akkor jócskán hiányoznának a szellemi javak anyagi ösztönzői. Szerencsére nem a pénz az egyetlen, ami alkotásra ösztönöz – erre egy kicsivel később még visszatérünk -, de aki pénzért szeret(ne) alkotni, vagy a szellemi munkájából remél megélhetést teremteni, annak szüksége van arra a bizonyosságra, hogy rajta kívül más csak az ő jóváhagyásával és feltételeivel kerehet pénzt az alkotásából.

2010-ben volt 300 éves az első szerzői jogi törvény, melynek épp az volt a célja, hogy biztosítsa az alkotó számára ezt a kizárólagosságot. A szerzői jogi szabályozás korlátozott monopoljogot biztosít a szerzőnek műve másolására, terjesztésére, forgalomba hozatalára, és minden olyan tevékenységre, melyen keresztül jövedelem termelhető.

A szerzői jognak ugyanaz a kulcsfogalma, mint az internetnek: a másolás.

Az egyetlen probléma az csupán, hogy míg a szerzői jog a másolást a szerző kizárólagos engedélyéhez köti, addig a digitális technológia ezt a jogot gyakorlatilag kiüresítette azzal, hogy a másolást a rendszer működésének alapvető tulajdonságává tette. Így aztán az a faramuci helyzet állt elő, hogy bár a legtöbb másoláshoz engedélyt kellene kérnünk, ez a gyakorlatban nehezen kivitelezhető, és így legtöbbünk a törvény különböző súlyosságú megsértői közé sorolható.

Mit lehet ilyenkor tenni? Sokféle megközelítés képzelhető el ebben a helyzetben. Vannak, akik technikai eszközökkel igyekeznek megakadályozni a másolatok létrehozását. az erre szolgáló technikai megoldásokat nevezzük DRM-nek, Digital Rights Management-nek. Itt a technikai eszközök vannak úgy felépítve, hogy a másolatok létrehozása – legalábbis elvben – olyan nehéz legyen, amennyire azt csak matematikailag elképzelhető. Ilyen eszközöket használnak a DVD és Blue-ray lemezeken, de az e-könyveken is.

Mások mérhetetlen energiákat szánnak arra, hogy felkutassák az engedélyük nélkül keringő másolatokat, és szép szóval vagy fenyegetéssel, esetleg bírósági eljáráson keresztül eltűntessék a nemkívánatos másolatokat. Ez az út, bár sok apró sikerrel kecsegtet, hosszú távon költséges és meglehetősen reménytelennek látszó küzdelmet ígér: nem lehet az internet minden egyes szegletét folyamatosan ellenőrizni.

Mi azt az elvet valljuk, hogy ha már megakadályozni nem tudjuk a másolatok készítését, akkor legalább ne álljunk e másolatok útjába. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert érdekünkben állhat a terjedés, a másolatok készítésének támogatása: nem darabbérben írunk cikkeket, és van alkalmunk az itt megszerzett ismertséget, elismerést más területeken kamatoztatni. A megosztást diktálja a tudományos világ belső ethosza is: egyetemen, kutatóintézetben dolgozva az eredmények, a tudás megosztásának elvárása a szabály, és nem a kivétel.

Hogyan ne álljunk tehát önmagunk és a tudás szabad terjedésének útjába? Mivel a szerzői jog minden külön értesítés és elvárás nélkül automatikusan garantálja számunkra a másolatkészítés kizárólagosságát, így csupán annyit kell tennünk, hogy egy érthetően és jogilag is kikényszeríthető módon közöljük minden jövőbeni felhasználónkkal és olvasónkkal, hogy e jogokat milyen feltételekkel, és milyen önként vállalt korlátozásokkal kívánjuk gyakorolni. Az oldal alján található jognyilatkozatban az olvasható: "A „Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország” licenc szabályai irányadóak."

Ez egy jognyilatkozat, ami néhány feltételt állít csak a másolatok készítése elé. Egyrészt azt kérjük, hogy a másolaton is szerepeljen az alkotó neve, azaz az a forrás, ahonnan a tartalom származik. Másrészről azt kérjük, hogy csak non-profit célú projektekben, publikációkban szerepljenek a tartalmaink. Nagyon nagy örömmel állunk a nem kereskedelmi célú felhasználók rendelkezésére, de nem szeretnénk, ha valaki a mi anyagainkkal, de a tudtunk nélkül akarna pénzt keresni. És végül, mivel tudományos tartalmakról van szó, azt kérjük, hogy a másolatok egyezzenek meg az eredetikkel, és ne legyenek megváltoztatva (kínos lenne egy olyan remix, ami épp az ellenkező következtetést sugallná, amint ami ezeken az oldalakon szerepel).

Ha ezek a feltételek teljesülnek, mondja a Creative Commons licenc, akkor a magunk részéről szívesen adjuk oda a tartalmainkat bárkinek és bármilyen célra. Éljen a másolás, éljen az internet!

A következő részben az olvasó megismerkedhet a szabad hozzáférést lehetővé tevő jogi konstrukciókkal, és rögtön állásfoglalásra is kényszeríttetik: vajon a saját életében a szabadság melyik definíciója fog a leginkább működni?


Science Commons

Az előző cikkekben volt már szó a Science Commons-ról. Itt az alkalom, hogy alaposabban is megismerkedjünk ennek a mozgalomnak a célkitűzéseivel.

A Science Commons annak a Szabad Kultúra mozgalomnak a része, ahova a szabad szoftveres mozgalom és a Creative Commons, vagy éppen a nyílt archívum kezdeményezés is tartozik. Célja az, hogy a tudományos életben is meghonosítsa a szabad hozzáférés elvét, azaz minden más, külső korláttól mentes, szabad hozzáférést biztosítson a tudományos kutatás eredményeihez, illetve nyersanyagaihoz, adataihoz, módszereihez.

A Science Commons a következő két területen különösen aktív:

• a szabad adatok és
• a tudományos publikációk szabad hozzáférése

területein.

Szabad adat
A szabad adat a tudományos kutatás során létrejött, vagy a kutatás céljaira felhasználható adatbázisok hozzáférhetővé tételét tűzte ki célul. Az ilyen jellegű adatok köre nagyon tág. Ide tartoznak a bibliográfiai adatok, klímaváltozással kapcsolatos mérési adatok, élettudományokkal kapcsolatos kutatási adatok, mint például a szabadon elérhető DNS adatbázis, de ide tartozik a magyar közadat program is, ami a közérdekű adatok nyilvánossá tételével kíván hozzájárulni az ország gazdasági, demográfiai, stb. folyamatainak pontosabb megértéséhez.

Aki követte az elmúlt évek nagyobb tudományos botrányait, annak képe lehet arról, hogy miért is fontos ezeknek az adatoknak az elérhetővé tétele. Mostanában lepleződött le az oltásokat és az autizmus közötti kapcsolatot „felfedező” brit kutató. Tavaly a Harvard egyik prominens kutatójáról derült ki, hogy az adatai nem támasztják alá a tudományos publikációkban megfogalmazott eredményeit. Az ilyen jellegű tévedések és/vagy csalások megelőzhetők, ha az alapadatok elérhetők független kutatók számára is, akik verifikálni tudják az eredményeket.

Pedig az adatok megosztásának előnyei ismertek: nem csak az Alzheimer kór kutatásában hozott áttörést az, hogy az ezen a témán dolgozó intézmények elkezdték megosztani egymással az adataikat, de a nyelvtechnológia területen is figyelemre méltó fejlődést jelentett az, hogy az Internetről learatható weboldalak milliárdjai gyakorlatilag egy mindenki számára egyenlő feltételekkel elérhető kutatási alapadatbázisként értelmezhetők.

Az, hogy többeknek van hozzáférése az alapadatokhoz, három célt is szolgálhat tehát: Több és jobb eredmény születhet az adatokból, nem jönnek létre felesleges redundanciák, és jobban tetten érhetők az adatok meghamisításával fabrikált eredmények.

A tudományos publikációk
A tudományos publikáció rendszere ma meglehetősen drámai helyzetben van. A magas presztízsű, magas impakt faktorú folyóiratok szinte kivétel nélkül az anonim peer-review rendszerben bírálják el a hozzájuk beérkezett kéziratokat, majd a cikkek zárt folyóirat-adatbázisokba kerülnek be, melyek éves előfizetői díja millió dollárokra is rúghat. (Magyarország 2009-ben 840 millió forintot fizetett ki az EISZ program keretében tudományos folyóirat-adatbázisokért). Akiknek nincs előfizetésük ezekhez az adatbázisokhoz, azoknak bizony semmiféle lehetőségük nincsen arra, hogy érdemben tudományt műveljenek, hiszen nem jutnak hozzá kutatási területük legfrissebb információihoz.

Ezt felismerve született meg az Open Access Journal mozgalom, mely a szabadon, ingyenesen hozzáférhető tudományos folyóiratokat tömöríti. A cikkek szabad hozzáférhetővé tétele a szerzők számára többnyire evidencia: a szabadabb elérhetőség több hivatkozást is jelenthet, és a szerzők amúgy sem jutnak jövedelemhez a tudományos publikációik után. Nehezebb lebontani a folyóirat-kiadók, és még inkább a folyóirat-adatbázis készítők ellenállását, akik komoly jövedelmeket húznak a borsos előfizetési díjakból. (A nyílt hozzáférésű folyóiratok üzleti modelljeivel, ha érdeklődés mutatkozik, a későbbiekben még foglalkozni fogunk.)

Ugyan ma már több mint 6000 szabadon elérhető tudományos folyóiratot ismerünk, de az igazi megoldást a self-archiving általánossá válása jelentheti. Ebben a konstrukcióban a szerző jogot szerez (pontosabban a kiadóval kötött szerződésben fenntartja magának a jogot) arra, hogy a cikkét a saját honlapján pre-print verzióban elérhetővé tegye. Ezen keresztül az is hozzáfér a cikkhez, akinek nincs adatbázis előfizetése.

Jelenleg a tudományos folyóiratok, a hozzájuk beérkezett cikkeket szinte kivétel nélkül a szerző számára ismeretlen bírálókhoz juttatják el, akik aztán vagy észreveszik az esetleges hibákat, vagy, mint Sokal esetében az átverést, vagy nem. A bírálás folyamatának kinyitása több dolgot is jelenthet. Az „enyhébb” verzióban csak annyi történik, hogy az anonimitás helyett megismerhető a bírálók személye, és így talán nagyobb a garancia, hogy a bírálók alapos munkát végeznek. A radikálisabb megoldás szerint magát a bírálási folyamatot is meg kell nyitni, és lehetővé kell tenni mindenkinek, szakmabelinek és laikusnak egyaránt, hogy kérdéseket, véleményeket, megjegyzéseket fűzzenek a megjelenésre váró folyóirat-cikkhez. A Brit Orvosi Folyóirat mindkét eljárást átültette a gyakorlatba. A változásból a lap csak profitált, ahogy a főszerkesztő fogalmazott.

Creative Commons fogalma, fajtái

Creative Commons magyar oldal

GNU fogalma és fordításai

GNU magyar oldal

GNU General Public License - liszensz (GPU)

FSF.hu alapítvány - szabad szoftverek egyik magyar honosítója

Gyakran ismételt kérdések a GNU liszenszekkel kapcsolatban (GYIK - magyar, FAQ: Frequently Asked Questions - angol)

Aktualitás, hír:

The Document Foundation alapítvány - LibreOffice projekt és blog valamint a magyar oldal: és cikkek itt, itt és itt.

A szabad szofverek térnyerése (HupWiki - fő oldal: hup.hu /cikkturkáló/)

Forrás. mindentudás.hu - Bodó Balázs