2008. szeptember 1.

2008-ban megtörtént az, amire eddig nem volt példa: egy filmet bemutatásának hetében többen néztek meg otthon, mint a moziban. A jogvédők levegőért kapkodnak.

Mindenkinek ismerős az ASVA és egyéb jogvédők által hajtogatott, olykor maszlagba forduló tanmese, miszerint az illegális letöltés súlyos gondot jelent a magyar filmforgalmazásra. Az általuk festett kép szerint a letöltők mazochista módon, rettenetes minőségben, önnön élményüket csökkentve, kamerás képpel, monó hanggal, bélyegnagyságú képen nézik meg a filmeket - azért, mert bűnöző egyedek magyar mozikba osonva azokat kicsempészik. Aki valamennyire járatos a filmes warezben az természetesen tudja, hogy Kálmán András is szívesen csúsztat, bár ezt hatásosan teszi, hiszen az emberek többsége információ hiányában elhiszi amit mond.

A kisebbség pedig hümmög a még csak alig pelyhedző bajsza alatt, hiszen tisztában van vele, hogy a legtöbb warezkópiát nem idehaza készítik. Nálunk az esetek jó részében mindössze a szinkron kerül rá, de a filmek zöme először még így is feliratosan futja meg a köröket az ftp-ken és fájlmegosztókon. Persze mindezek ellenére a mozielőadások előtt felhívják minden fizető néző figyelmét, hogy ha kamerázást észlel, akkor hagyja a francba a már kifizetett filmet (5-10 perc ide vagy oda, nem számít), menjen ki, keressen valakit a személyzetből, hogy az némi telefonálgatás után többedmagával a vetítőterembe visszaérve, a többiek előre kifizetett szórakozását is meggátolva önkényt gyakoroljon a titokban kamerázó egyénen.

Eddig az volt a hatósági vádakra az általános letöltői reakció, hogy a külföldi, sokszor DVD-forrásból szerzett, remek minőségű kópiák azért olyan népszerűek idehaza, mert a hazai forgalmazóknak köszönhetően a filmek amerikai és magyar premierje között rengeteg idő telik el. Ezen hangok alapján tehát a warezelők megmosolyogtató módon éppen a forgalmazóra fogták szenvedélyüket, esküdözve, hogy ha világpremierről lenne szó és nem olyan hazai bemutatóról, melynek idején már DVD-n is elérhető fejlettebb országokban a film, isten bizony megváltanák a mozijegyet, hogy támogassák a filmszínházakat.

A 2008-as premiereket elnézve azonban láthatjuk, hogy legnagyobb érdeklődésre számottartó filmek, a hazai toplisták vezetői szinte kivétel nélkül az amerikai premier előtt egy nappal kerültek a hazai mozikba. Ennek ellenére a hazai fájlmegosztó oldalakon szétnézve azt a tanulságot lehet leszűrni, hogy éppen ezen filmeket töltik le legtöbben. Ráadásul - tesszük hozzá - ismét a filmforgalmazóknak köszönhetően, hiszen még a világpremierek jó része is szinkronnal kerül moziba, így a warezelő azonnal szinkronos kópiát kaparinthat kezei közé. Az a tény már mit sem zavarja, hogy a világpremiernek köszönhetően akkor még csak moziban felvett, a közepesnél gyengébb minőségű kép áll rendelkezésére.

A lényeg ilyenkor természetesen a jóleső érzés, ami szétárad a letöltő állampolgár testében, miszerint kiszúrt a rendszerrel, a multikkal és a csóró, a filmekért pénzt kiadó mozizókkal, hiszen velük szemben ő ugyanakkor, a premierrel egy időben, ingyen, a foteljából tekintheti meg az alkotást, melynek megnézésére a milliós marketinghadjárat sarkallta. Patthelyzet, nincs igazság: a jogvédő szajkózza a baro..., izé féligazságait, a letöltő pedig továbbra is elhiszi, hogy nem a filmek minősége és a világpremierek hiánya miatt nem mozizik, pedig tisztában van vele, hogy "ezeknek" ha furkósbottal vernék, akkor sem fizetne azért, amit ingyen is megkaparinthat.

S, hogy ne érje szó a ház elejét, lássuk a bástyaledöntést, amire a cím is utal. Augusztus 14-e és 17-e között ugyanis történelmet írt a magyar letöltő társadalom, hiszen eddig még sosem fordult elő, hogy egy filmet bemutatásának hétvégéjén bizonyíthatóan többen (jóval többen!) néztek meg az interneten, mint a mozikban. Arra természetesen már sok példa volt, hogy egy-egy hónapokkal, akár évekkel később bemutatott film eredeti nyelvű DVDripjeit sokan letöltötték, többen, mint ahányan végülis a kései bemutatót megnézték a moziban, de arra még nem, hogy egy premierfilmet, magyar szinkronnal többen nézzenek meg az interneten, mint a filmszínházakban az első hétvégén. Ráadásul egy olyan premierfilmről van szó, melyhez korábban sem terjedt el nagy körben idehaza idegennyelvű avi, és a német nyelv miatt feltehetőleg felirat sem készült hozzá.

Az adatok beszédesek: a Lizi & Yetit bemutatásának hétvégéjén mondhatni negatív csúcsot jelentő 970 nézőt nézte meg Budapesten - annak ellenére, hogy minimum egy tucat moziban adták. Ez a nézőszám egyébként előadásonként (145 volt belőle csütörtöktől vasárnapig) 7055 forintos költést jelentett, ami 6-7 nézőnek feleltethető meg. Ezzel szemben, ha tartunk egy kis körképet a magyar warez, sokak által fertőnek tartott, fészkeiben, a torrentoldalakon, akkor találhatunk olyan site-ot is, melyen, a rekordgyorsasággal kijött szinkronos DVDripet ennél eleve többen tették magukévá. De ha a legnagyobb oldalak letöltési mutatóit összegezzük, akkor bizony alsó hangon is többezer letöltést könyvelhetünk el, amihez ha hozzávesszük, hogy nem mindenki nézte egyedül a filmet (és azt, hogy nem mindenki nézte meg), akkor bizony majdnem egy nagyságrenddel haladja meg az illegális forrás a legális forrás volumenjét. (És még nem szóltunk a többi filemegosztó alkalmatosságról, FTP-kről, SMSwebről.)

A legszebb az egészben persze az, hogy a Lizi & Yeti című film nem a warez miatt bukott meg a mozikban, hanem azért, mert a kutya sem tudott róla, hogy itthon bemutatásra kerül. Aki pedig tudott róla, azt nem érdekelte, vagy prekoncepciókkal telve (német humor animációba oltva) messzire elkerülte. Utóbbit mutatja az is, hogy a nálunk megjelent filmkritika hozzászólói közül is csak ketten látták a Lizi & Yetit.

Ha ez az érdektelenség a magyar lakosságra, a potenciális mozizókra igaz, akkor minden bizonnyal a hazai letöltő társadalomra is. S mégis, az adatokból is kitűnik, hogy mint illegális termék, a Lizi & Yeti népszerű volt a warezelők körében. Persze ez a népszerűség sehol sincs a nagyobb, világpremieres amerikai filmek mozis verzióinak népszerűségéhez képest (lásd Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága), de mégsem kísérte totális érdektelenség.

Vagyis a magyar letöltők zöme úgy tűnik Sir Edmund Percival Hillary filozófiáját vallja, aki a szóbeszéd szerint a kérdésre, miszerint miért mászta meg a Mount Everestet, azt válaszolta: "Mert ott volt." A Lizi & Yeti is csak ott volt. És, ha már ott volt... A film, ami egyébként nem érdekli az embert, úgy tűnik a warezelő lelkivilágában (kinek nem inge, nem veszi magára) rosszféle képzavarral élve, kellemes bizsergést okozott, miszerint ismét beledöfhet egy apró pálcikát a rendszer biciklijének küllői közé. Tapsoljuk meg őket.

Mi is volt ez a film, amely a hazai forgalmazóknak nem kellett?

Lizi & Yeti - Egy király sztori - A németek válasza a Shrekre

Avagy mi lesz abból, ha egy kultikus német rendezőnek megtetszik a Shrek, és elkészíti saját verzióját, ráadásul rengeteg magyar vonatkozással és utalással.

Igen, bármennyire is meglepő, de létezik európai animációs mozifilm-gyártás. Igaz, erről nem tudnak oly sokan, hiszen, ha megnézzük az elmúlt két évben idehaza bemutatott majd féltucat európai próbálkozást (találós kérdés: ki tudja ezeket felsorolni? Na, ugye!), még mindig sehol nem vagyunk attól a nézőszámtól, amit a Harmadik Shrek produkált tavalyi premierjének első hétvégéjén. A könnyen levezethető következtetés: nem sok embert érdekel az európai animáció, legyen az dán, magyar vagy német.

Persze próbálkozni lehet az elterjesztésével, az SPI International is ezt vette fejébe. A forgalmazó úgy gondolta, hogy a Lizi & Yetit elbírja a hazai piac és volt is ráció az elképzelésükben. Az előző héten a Sötét lovag és a francia Csak egy csók debütált és jövő héten sem lesz gyerekpremier, így abban bízhattak, hogy a lurkók inkább a rajzolmányokra szavaznak, mint az Eddie Murphy-alakú űrhajóra az Üresfejűben.

Sőt, még két újabb pozitívum is említhető cikkünk tárgyával kapcsolatban (és ezzel ki is fújtunk a kellemes dolgokból, a "+"-billentyűt leszereljük a klaviatúránkról és jó mélyen elássuk), hogy egyrészt nálunk játszódik (oké, az Osztrák-Magyar Monarchiában, tehát kosztümös animációs filmről van szó), másrészt pedig a hazájában meglehetősen kultikus státuszban lévő Michael "Bully" Herbig rendezte, aki olyan filmeket hozott el nekünk az utóbbi pár évben, mint A zűrhajó, a Manitu bocskora vagy a Lökött testőrök.

A történet a mindenki előtt jól ismert Sissi-sztori egyik parafrázisa (az osztrákoknak nyilván nem volt ínyére a névhasználat, így az módosult Lissire, vagyis nálunk Lizire), Lizi és Ferenc császár gondtalan életéről szól. Azonban a schönbrunni kastély idilljének kisvártatva vége szakad, hiszen a császárnét elrabolja a Sátánnak ígéretet tevő gonosz Yeti. Egyszóval ügyeltek a történelmi hűségre, ebbe legalább nem lehet belekötni.

Ennyit a komolyságról, de amint az ember elkezdené hegyezni a fülét, hogy minden poént elkapjon, rádöbben, hogy szinkronos film révén azok jó része elvész, ráadásul a kecses és olykor megbotránkoztató akcentusoknak is lőttek. Sebaj, gyerekekre tervezték a Lizi & Yetit, mondhatnánk - de nem mondjuk, hiszen Herbig filmje maximum stílusban ajánlható az apróságoknak. A rengeteg kikacsintás, film és tévésorozat-paródia és egyéb szellemesnek szánt vaktöltények azonban inkább a felnőtt réteget célozzák meg. Nagy pech, hogy éppen ez a felnőtt réteg az, mely azonnal levágja, hogy milyen szintű produktummal van dolga és képtelen elmosolyodni azon, ha éppen Baywatchot vagy Moulin Rouge-t idéznek vérrel és verítékkel.

A Lizi & Yeti ilyformán hozza a Friedberg-Seltzer-féle filmek (Bazi nagy film, Csajozós film) humorának átlagszínvonalát, nyakon öntve az olykor jól kinéző, de egyébként suta animációs stílussal és hiába akar túlságosan is a Shrekre hajazni, még csak a PiROSSZka szintjét sem sikerült elcsípni. Borízű férfihangok által megszólaltatott nők, rémes kiszámíthatóság, roppantmód gyerekes vicckísérletek és fantáziátlan paródiaelemek övezik a 38 percenként ellőtt fetrengős poénokat. Sajnos egész egyszerűen a L&Y nem áll össze filmmé, mindössze ide-oda kóválygó, ütemtelen mozgókép lesz belőle.

Herbig régi filmjei remek támpontot jelentenek a Lizi & Yeti megtekintésében dönteni nem tudó delikvenseknek, hiszen animációs filmje nagyjából ezek színvonalán mozog. Véleményünket kifejtettük fennen, de a Herbig-életmű rajongóinak ott a helye a premier napján az első sorban, hisz nekik nem kérdés, hogy van-e humora a mesternek. Hisz mondjuk ki: a Lizi & Yeti igazi német humorral átitatott film.

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Lizi & Yeti - Egy király sztori
(Lissi und der wilde Kaiser)
magyarul beszélő német animációs film, 85 perc, 2007

Rendező: Michael Herbig
Forgatókönyvíró: Michael Herbig, Alfons Biedermann
Zeneszerző: Ralf Wengenmayr
Producer: Michael Herbig

Szereplők:
Michael Herbig (Lissi / Ignaz / Erwin Falthauser hangja)
Christian Tramitz (Ferenc hangja)
Rick Kavanian (Feldmarschall / Bussi von Bayern hangja)
Gerd Knebel (Teufel hangja)
Waldemar Kobus (Yeti hangja)
Henni Nachtsheim (Teufel - Echo hangja)

(forrás: sg.hu)